2010. február 16., kedd

Amerikai tündérmese 11.-Étterem II.

Itt a következő fejezet. Most itt is azt mondom, hogy 5 komi után jön a következő, a 12. fejezet. Tudom köcsögség, de ez van :P



Amint láttam a többiek nagyon jól elbeszélgettek, és én kapva az alkalmon gyorsan egy gyors csókot loptam Jay szájára, aki elősször meglepetten nézett, majd egy széles vigyor terült szét az arcán.
-Hey! Majd kettesbe oké?-szólt ránk Ash. A többiek csak nevettek. Még szerencse hogy nem vagyok az a könnyen pirulós fajta.
Jay rányújtotta a nyelvét, és megcsókolt.
Amikor visszaült az asztalhoz kitartóan nézett Ash szemeibe.
A párbajt az én telefoncsörgésem szakította félbe. Gyorsan kimentem az étterem elé, és felkptam.
-Igen?
-Szia kicsim hol vagytok?-kérdezte anya.
-Étterembe.-mondtam közömbösen.
-Haza tudnál jönni?
-Minek?
Na mivan nem tud válaszolni? Majd nagy nehezen kinyögte.
-Ma van... 2 hónapja hogy itt lakunk. És meg kell ünnepelni.
Sosem szerette Nórit, és a barátaimat. Persze nekem el kellett fogadnom az övéit. Kedves.
-Anya. Most nem érek rá oké? Mi lenne ha egyszer te is beletörődnél hogy nekem is vannak barátaim? Elvégre már 20 éves vagyok!-akadtam ki.
-Jólvan.-majd lecsapta.
Visszamentem az étterembe, és leültam.
-Valami baj van?-suttogta a fülembe Jay.
-Nem, nincs. Csak anyám volt.
-Ohh...
Majd még egy telefoncsörgés. De most a Nórié következett.
-Mi van ma? Kié lesz a következő?-kérdezte Liza nevetgélve.
-Remélem az enyém...-mondta Rob komolyan.
Amikor Nóri visszaült, egy nagy vigyor volt az arcán.
-Na mi van?-kérdeztem kíváncsian.
Erre válaszként a nyakamba ugrott, és elsikította magát.
-Ilyet sokszor csinál?-Kérezte Nikki.
-Hát... nem-motyogtam a meglepetségtől.
-Csajok, skacok, én megyek. Remélem majd találkozunk. -és el is futott -sziasztok!-kiáltott vissza az ajtóból.
-Szia.-motyogta mindenki. Ebbe meg mi ütött? Valaki lefutotta tán a maratont? Úristen. Hát persze! Hogy felejtettem el. Ma jön el Bence. Most landolt a gépe gondolom azért rohant úgy ki.
-Ma jön a pasija-közöltem vigyorogva, mert mindenki engem bámult.
Robnak megcsörrent a telefonja. Hogy eltalálta hogy övé lesz a következő. De ő nem ment ki, itt vette fel.
-Igen?-szólt bele.
-Gratulálok. A te telefonod csörgött ez után! Eltaláltad!-kiáltotta a telefonba Ashley.
-Hülye.-mondta, de a telefont nem tette le.
-Köszönöm a bókokat-mosolygott tündérien Ashley.
Később nagyon jól szórakoztunk. Hazafele Jay hazakisért.
-Nem jössz be?-kérdeztem
-Anyukád itthon van, és szerintem páros lábbal rúgna ki.
-De nem tudná meg hogy itt vagy.
-Oké.
A jól eltervezett bemenetel elég jól sikerült. Jay felment a szobámba, addig én vittem fel kaját, és anyával beszélgettem 2 percet, mondván fáradt vagyok.
Felmentem a szobámba, ahol Jay már az ágyon kuksolt.
-Szijja!-pattantam mellé, és átöleltem.
-Na? Hogy ment?
-Mondom én hogy semmi baj nem lesz.-ütöttem válon, játékosan.
-Gyere ide.-mondta, és hívogatóan kitárta a kezét.

Én visszabújtam, és ott is maradtam. Kis idő múlva ismét megszólalt.
-Nem hoznál fel kaját?-kérdezte. az ilyen alkalmakat is csak ő tudja elrontani. De én így szeretem.
-Mit kérsz? Pizza?
-Tökéletes.-és rácsapott a hasára.

Elindultam lefelé, közbe anyával találkoztam.
-Hova-hova?
-Pizzát enni.
Ennek semmi soha nem tetszik? Inkább halljak éhen?
Elmentem a konyhába, és kivettem a doboz pizzát. Fellopóztam, és az ajtót nitottam ki.
Majd ráraktam az egyik tenyeremre a dobozt, a másik kezemet a házam mögé csúztattam. Elmentem az ágyik, ő pedig magához rántott. A pizzás doboz az ágyon landolt. Szerencse hogy nem volt kinyitva, mert akkor a taralam az ágyon landolt volna.
-Hey-hey vámpírkám! Óvatosan.
-Mikor nem voltam én óvatoS?-kérdezte mosolyogva.-Na gyere enni, mert komolyan éhes vagyok.
Elvettünk 1-1 pizzaszeletet, és elkezdtünk rjta rágódni. 5 felé volt vágva, amiből én egyet, ő pedig a többit-négyet-vette el. Lassan elfogyott az étel, és mi lefeküdtünk az ágyra. Ott feküdtünk, és néztük egymást. Hogy lehetek én ilyen szerencsés hogy vele oszthatom meg az ágyat?

Kis idő múlva komogásra lettünk figyelmesek. Rémülten néztünk az ajtóra, aztán egymásra.
Na most aztán lebuktunk. Ennyi volt.

1 megjegyzés: